A Magyar Bajnokságok sorozatában a Taztánc MB után a Standard és Latin MB következett, melyet a Magyar TáncSport Szakszövetség rendezett meg 2012. február 11-12-én Budapesten. Az év legrangosabb versenyét óriási izgalom előzi meg, mind a táncosok, az edzők, pontozók és szurkolók részéről. Szombaton a junior, ifjúsági latin és felnőtt standard, vasárnap a junior, ifjúsági standard és felnőtt latin kategóriákat bonyolította le a szervezői stáb. Mindkét nap 9-9 pontozóbíró véleményét összesítették, és amely pontozói panelbe Juhász Ágnes is felkérést kapott a vasárnapi megmérettetésre.
Táncosaink óriási formában voltak, amit néhány kivétellel az eredmények is igazoltak!
Ruskó Gergő és Szőke Vivien kicsit nehezen indult az elődöntőben, a középdöntőben már dinamikusabb és összeszedettebb produkciót mutattak be. A junior latin kategóriában a 9. helyet érték el, amivel sem nem rontottak, sem nem javítottak a tavalyi eredményükön. Mindkét napon versenyzett Horvátk Kende Soma és Karcagi Laura, akik fantasztikus energikus és harmonikus, minőségi táncukkal, mint elsőéves ifisták, túlszárnyalták az eredetileg kijelölt célt, a döntőbe jutást. Döntőben táncoltak mindkét műfajban, és standardből- latinból egyaránt a negyedik helyet és egy különdíjat szereztek!

A latin magyar bajnokság is szolgált kellemes meglepetésekkel! A 42 infuló páros között hat Súdiós páros indult, akik eredményei a következők:
Csortos Norbert /Forma/ és Belkovics Vera /Stúdio2000/ 35.hely
Tapodi Richárd /Szilver/ és Boda Brigitta /Súdió2000/ 26. hely
Móricz Miklós és Markovics Emese 22.hely
Erdélyi Szilárd és Pollák Anna 19. hely
És külön említeném meg a két legjobb eredményt!
Turcsány Gergely és Bendó Csilla, életük egyik legjobb forjámát hozta, több zsűritag a döntőbe várta őket! Elért ereményük óriási előrelépés a tavalyi végeredményhez képest, hiszen tavaly a középdöntőbe sem sikerült bejutniuk. Nem keseredtek el, nagy szorgalommal és kitartó munkával elérték 2012-re, hogy ha a döntőbe nem is, de az előkelő nyolcadik helyre sikerült előrelépni! Ezzel az eredménnyel nagy esélyük van ismét bekerülni a MTASZ válogatott keretébe. Nagymihály Balázs /ProArt/ és Szalai Ágnes /Studio2000/ új párosítás volt az MB-n, így mindenki nagyon várta bemutatkozásukat, ami bizony elkápráztatta a szurkolókat! A dobogó harmadik helyét sikerült megszerezni, és bízunk abban, hogy egy év múlva, további kemény munkával elérhetik a hőn áhított VB-re delegálást is, ehhez viszont egyel feljebb kell lépniük a dobogón!

Szívből gratulálunk minden párosnak!